A BELGRÁD-BUDAPEST VASÚTVONALRÓL

        A kínai vezetők kitalálták, hogy szorosabbra fűzik gazdasági kapcsolataikat a térségünkben. Vágyakoznak sok mindenre a közép-kelet- és kelet-európai országok, a kínaiak meg számolgattak, és úgy döntöttek, hogy megéri nekik pénzt adni a vágyakozóknak.

        Csúcstalálkozóra hívták az országok kormányfőit Budapestre. Megérkezett Li Ko-csiang kínai miniszterelnök is. Új üzleti, befektetési, kereskedelmi lehetőségeket keres. Kemény matematika áll a dolog mögött, nem csak szeretetből mosolyog. Hitelt ajánl. Kamattal. Adja a pénz, meg hozza a munkásait. Nem munkahelyteremtő beruházási szándékkal érkezett. 16+1. Ezen a néven fut a találkozó. Már hatodik alkalommal. Van üzleti fórum is, ahol több száz kínai és kelet-közép-európai vállalat vezetői köthetnek üzletet.

        Pesten kezelget Orbán Viktor és Ana Brnabić. Büszkék, hogy a kínai pénz majd felvirágoztatja a két országot. Örülnek, hogy lesz Budapest–Belgrád vasútvonal. Igaz, hogy vagy 2 milliárd dollárba kerül csak a szerbiai szakasz, de a miénk lesz. Még a dédunokáink is fizetni fogják a hitel részleteit... Ez a világ legdrágább vasúti befektetése. A szakemberek kiszámolták, hogy 2400 év múlva térül Szerbiának és Magyarországnak... Megéri? Ki tudja, mit szállítanak majd az Új Selyemúton...

        A politikusok csak megnyitották a kapukat. A munkát a gazdasági, üzleti szakemberek végzik el. Kínába szállítják a kukoricát, és még magyar mézet is lehet ott vásárolni egyszer. Szerbiába is áramlik a kínai pénz, épül az autópálya, érkeznek a „kici kínaiak“ befektetni...  

        Magyarország kiírta a közbeszerzési pályázatot a magyar oldalon lévő 152 km vasútvonal felújítására. 550 milliárd forintról van szó... Kamatokkal 750 milliárdról... Vagyis 1 km = 5 milliárd forint.

        Szerbia jobban áll. Ma már el is indulnak a munkálatok a Belgrád központi megállója és az Ópázova közötti 35 kilométeres szakaszon. Ez a rész alig 350 millió dollárba kerül, és ha elkészül, a vonatok 200 kilométeres óránkénti sebességgel repesztenek...

        Jelen pillanatban nyolc óra hosszáig tart vonattal Budapestről Belgrádba jutni. Ha kész lesz egyszer az új pálya (a tervek szerint 3-4 év), ez 3 és fél órára csökken. És a magyar oldalon „csak“ 160-nal suhannak a vonatok... 
            Én már annak is örülnék, ha a vonat néha 50-nel menne Újvidék és Szabadka között. Ha kevesebbet késne, ha kevesebbet várakozna... 

VALÓSÁG VAGY CSAK ÉRDEKES ADATOK?

        A belgrádi székhelyű Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézetben november 22-én sajtótájékoztatót tartottak. Egy kutatás eredményét ismertették a szakemberek, a szerbiai gyerekek egészségügyi állapotát vizsgálták, elemezték. Az iskolapszichológus, az egészségügyi világszervezet képviselője, a minisztériumi dolgozók elmondták, hogy nagyon jelentős kutatásról van szó. Megismerhették a gyerekek véleményét, felmérték az állapotukat, szokásaikat, és megfelelő lépéseket tudnak tenni a jövőben a megelőzés érdekében.

        3267 diák töltötte ki a tesztet. Ötödikes, hetedikes és elsős középiskolás gyerekekről van szó. Szerbia minden rétegét igyekeztek érinteni, nagyvárost, kisvárost, falut.

        Íme, az eredmény:

Vélemény az életükről és az egészségügyi állapotukról:

-      a diákok kétharmada kitűnőnek minősítette az egészségügyi állapotát,

-      az életminőség szempontjából a legtöbb diák (79,70%) elégedett az életével,

-      a diákok kétharmada (67,70%) kijelentette, hogy hetente egyszer jelentkezik valamilyen egészségügyi problémája.

Vélemény a családról:

-      a legtöbb diák nyíltan beszélgethet a gondjairól szüleivel, 73,30%-uk mond el dolgokat az édesapjának, 86,4%-uk az édesanyjának,

85,60%-uk értékeli pozitívan a családi kommunikációt, gondolja úgy, hogy a családban minden fontos eseményről beszélgetnek,

-      84,30%-uk szerint a család mindenben támogatja őket, megkapják a szükséges érzelmi támogatást.

Vélemény az iskoláról:

-      a diákok 38,40%-a nem szereti az iskolát,

-      a diákok négyötöde (80%) úgy érzi, hogy osztálytársai elfogadják,

-      38,40%-uk szerint „nehéz” az iskola (főleg az elsős középiskolás fiúk szerint),

-      54%-uk bízik a tanáraiban,

-      a diákok háromnegyede (75%-a) szerint a tanárok elfogadják őket olyanoknak, amilyenek.

        A barátokról:

-      a gyerekek 66,30%-a úgy gondolja, hogy barátaik próbálnak segíteni nekik a nehéz pillanatokban, 80,90%-uk azt mondja, hogy vannak barátaik, akikkel megoszthatják örömüket és bánatukat.

        Az elektronikus médiáról:

-      a legtöbb diák az SMS-t használja a mindennapi kommunikációra (53,80%).

        Az étkezési szokásokról:

-      hétközben 54,30, hétvégén 83,90%-uk reggelizik,

-      naponta 19,30%-uk fogyaszt gyümölcsöt, 24,30%-uk zöldségfélét, 43,40%-uk édességet,

-      a diákok ötöde naponta többször is iszik szénsavas üdítőt.

        A túlsúlyról:

-      a lányok nagyobb százalékban gondolják azt, hogy túlsúlyosak, míg a fiúk inkább hízni szeretnének,

-      a hetedikes fiúk 25,90%-a szenved felesleges kilóktól,

-      a diákok 15 százaléka diétázik.

        A mozgásról:

-      a fiúk többet mozognak, mint a lányok,

-      20,80%-uk sportol iskolán kívül is.

        A dohányzásról, az alkoholról és a marihuánáról:

-      a diákok 17,50%-a cigizett már, közülük 58,60% napi szinten dohányzik is,

-      majdnem minden második diák ivott már alkoholt, 34,30%-uk az utóbbi egy hónapban is fogyasztott,

-      25,60%-uk volt már részeg, az ötödikesek 5,40%-a, a hetedikesek 16,90%-a, az elsős középiskolások 44,40%-a,

-      marihuánás cigit a 15 évesek 12,50%-a szívott már.

        A szabadidőről:

-      a diákok 39,20%-a több mint két órát tölt naponta tévézéssel, számítógépezéssel.

        Az erőszakos viselkedésről:

-      az elmúlt pár hónapban a diákok 15%-a bántalmazott más gyermeket,

-      áldozat 17%-uk volt,

-      a diákok kétharmada még sosem verekedett.

        A szexualitásról:

-      az elsős középiskolások 22,90%-ának volt már szexuális kapcsolata.

        Érdekes adatok. Dr. Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet belgrádi irodájának vezetője is meglepődött, hogy a gyerekek közel 80%-a elégedett az életével. A szerbiai diákok boldogok. Imádják az édességet, a szénsavas üdítőitalokat, kicsit ritkán esznek gyümölcsöt, zöldségfélét, kicsit sokat isznak, nem sokat sportolnak, de szeretnek iskolába járni, jól érzik magukat a családban, vannak barátaik, tanáraik, akik elfogadják őket.

        Mennyire vették komolyan a gyerekek a felmérést? Őszintén válaszoltak? Ez a valóság, tényleg minden rendben van Szerbiában, vagy ezek csak adatok?

VÁRAKOZÁS

        Bezzeg az én időmben… Hogy utáltam ezt a mondatot gyerekkoromban… Meg is fogadtam, hogy én nem mondom majd sosem. Nem is mondom, csak gondolom. Mert bezzeg az én időmben középiskolásként legkésőbb este 10-re otthon kellett lennem. 18 éves koromban 11-ig volt a kimenőm. Ez nem csak rám vonatkozott, hanem mintha összebeszéltek volna a szülők, minden barátomat, barátnőmet eddig engedtek el. Ez volt a normális, az elfogadott. Hatkor indultunk, sétáltunk, diszkóztunk. Fiúztunk is. A cigit is kipróbáltuk. Az alkoholt is. Értünk is izgultak. A bezzeg a szüleim idejében történtekről nem is beszélek…

        Értem én, hogy változott a világ, meg most más időket élünk, de akkor is. Nem tartom magam konzervatívnak, úgy érzem, haladok a korral, de vannak dolgok, amiket nem vesz be a begyem. Ilyen a hajnalig tartó szórakozás is. A szerintem nem normális lett a normális.

        Én egy olyan anyuka vagyok, akivel meg lehet beszélni dolgokat, gondolom én. Magas toleranciaszinttel rendelkezem. Szeretem az őszinteséget. Nálunk lehet bulizni, összejönni, innen indulni az éjszakai életbe. Szeretem a gyerekeket, a gyerekeim baráti társaságát. Az éjszakai élet este 11-kor kezdődik. Addig nem is érdemes sehová sem menni, mondják az ifjak. Mert nincs egy lélek sem. Sem a kávézókban, sem a diszkóban, a szórakozóhelyeken. A buli hajnali háromig, négyig tart. Meg még vidékről haza is kell érni. Taxival. Mi ebben a logika? Amit este 11-től hajnal 4-ig meg lehet tenni, azt este 6-tól 11-ig is. Szerintem. De nem engem kérdeznek. Másnap meg persze, hogy fáradt mindenki, álmos, nyűgös. És még tanulni sem ártana. 

     Más szülők szerint ez normális? Persze, nem mondhatom a gyerkőcöknek, hogy ne menjenek, amikor mindenki ilyenkor megy. Nem lehetne valamilyen törvényt módosítani? Tudom, hogy hivatalosan kettőkor zárni kellene a szórakozóhelyeknek, de ezt Szerbiában senki sem tartja be... És akkor van a legjobb buli...

        És én egy olyan anyuka vagyok, aki megvárja, míg minden csemetéje épségben hazaérkezik. Már egészen jó rendszert fejlesztettem ki péntek, szombat éjszakára. Délután készítek valami finomságot a társaságnak. Kis pogácsát, pizzát, sós rudacskákat, melegszendvicset, valamilyen falatocskákat. Mert evés nélkül nem indulunk el szórakozni! A hajnal 4-ig tartó időszakot meg valamivel ki kell töltenem. Indítom a mosogatógépet, a szárítógépet. A vasalni való is csak azt várja, hogy a gyerekek elmenjenek. Olvasni nem kezdek el, mert akkor beszunyálok. Vasalok, rendet rakok a szekrényekben, takarítok. Meg főzök. Előkészítem a heti kaját. Paprikást, rizseshúst. Szármát is csavarok. Közben lopva a telefonom figyelem. Mindig kéznél van. Ahogy az autóban is van benzin.

        Annyi veszély leselkedik a mai gyerekekre… Beletehetnek valamit az italukba. Diszkóbalesetek. Kábítószer. Nem is gondolok bele, mert nem lesz jó a lelkemnek.

        Akkor nyugszom meg, amikor hallom, hogy megáll a taxi a ház előtt. Amikor a kulcs belekerül a zárba. Amikor épségben belépnek az ajtón. És mosolyogva rám néznek, jaj anya, mikor szoksz már le róla, hogy várj bennünket… Sosem, mondom én. Majd tele élménnyel, fáradtan ágyba bújnak. Én is. 

TIZENÉVESEK BÁNTALMAZTAK EGY IDŐS NÉNIT ÓBECSÉN

        Rabolni szeretett volna három tizenéves fiú Óbecsén. Egy idős asszony házába törtek be. A 86 éves áldozatot verték, fojtogatták, és amikor már úgy gondolták, hogy elhunyt, még egy szelfit is készítettek – olvastam a Blic napilapban. Döbbenet. Két 12 éves és egy 14 éves fiúról beszélünk. Az idősebbik elkövetőt 30 napos előzetes fogságba helyezték. A szerbiai törvények értelmében ő már felelős tetteiért. A vád: súlyos emberölés bűntettének kísérlete. A kicsik meg…

        Az asszony egyedül tartózkodott a házban. Azért kínozták a fiatalok, mert semmi értékeset nem találtak, és hátha elárulja, hol őrzi a pénzét, aranyát.

        A gyerekek már előzőleg is követtek el betöréseket, a rendőrség ismerte őket.

         Nagyon sajnálom a nénit, hogy idős napjaiban ilyent kellett megélnie. Taknyos, neveletlen ifjoncok brutálisan bántalmazták. Nincsenek szavak. 

        Kérdezem én, hol vannak a szülők? Nevelték egyáltalán a csemetéjüket? Hol van a szociális központ, ha már eddig is gond volt velük? Hová vezet ez a nagy demokrácia, amikor a gyerekeknek csak a jogaikról beszélünk, a kötelességeikről, a viselkedési normáikról nem?

ISMÉT DRÁGUL A CIGI ÉS AZ ALKOHOL

        Emelkedik a jövedéki adó, drágul a cigaretta és az alkohol 2018. január elsejétől. Haladó országban haladunk az Európai Unióban lévő árak felé. Ha Szerbia szeretne csatlakozni, akkor e termékek árainak el kell érniük az uniós átlagot. Inkább a fizetéseink érnék el… Erről senki nem beszél...

        2017 elején lépett életbe a jövedéki adóról szóló új törvény. Ebben szerepel, hogy 2020-ig félévente másfél dinárral emelkedik a jövedéki adó. Uniós előírásoknak szeretne megfelelni Szerbia. Összehangolják a jövedéki szabályozást az Európai Unió előírásaival. Ez a 16. és 29. tárgyalási fejezetek megnyitásának feltétele. És az sem mellékes, hogy egy stabil bevételt jelent az államkasszában.

        Ha egy doboz cigi 240 dinár, akkor ebből az államé 187 dinár. Ennyi jön össze a különböző adókból. A másfél dináros emelés a bagósoknak azt jelenti, hogy 10 dinárral kell többet fizetniük egy doboz cigiért. Ebből 8,7 dinár megy az állam felé.

        Érvek és ellenérvek. A cigizők és alkoholt nem fogyasztók azt mondják, emelkedjenek csak az árak, jogos a káros szenvedélyeket okozó termékek drágítása. Füstöljön és igyon az, akinek van pénze. A másik oldal meg háborog.

        Olvastam valahol, hogy Szerbiában évente 100 millió liter pálinka fogy. Az nem semmi. Egy kis körte, barack, szilva található a kertekben. Pálinkát főzött otthon, aki csak tehette. Szükséges a gyomornak ebéd előtt… A cigizők meg? Füstölögjenek, vagy ne füstöljenek…

EGY HÍJÁN SZÁZ

        Szerbia számára Vajdaság Szerbiához való csatolásának a napja a legfontosabb, legjelentősebb dátum. A Nagy Nemzetgyűlés döntése értelmében 1918-ban Vajdaságot Szerbiához csatolták. Ezt mondta az államelnökünk Újvidéken, és nem szakadt le az ég. A tartományi kormány több tagja is ott bólogatott. Egyeztek a nagyfőnökkel. Egyeztek a nagy szavakkal, azzal, hogy mennyire szeretnek bennünket, mennyire tisztelik a lakosokat, akik a többnemzetiségű Vajdaságban élnek. Nem engedik meg a hatalmon lévők, hogy bárki is megalázzon bennünket.

        Lehet ettől még jobban is? Egy olyan területről beszélünk, ahonnan mindenki menekül. A szélrózsa minden irányába. A szerbek is kutatják a magyar őseiket, tanulják a magyar nyelvet, magyar állampolgárságot kérnek. És megveszik az irányt külföldre. Mert az ígéretekből senki nem tud megélni. Mindenki éhes marad.

        99 éve történt. Jövőre lesz a századik évforduló. 100 éve lesz, hogy 1918. november 25-én összeült Újvidéken a Nagy Nemzetgyűlés, és úgy döntött, hogy Bácska, Bánát és Baranya tovább már nem Magyarországhoz tartozik.  Elcsatolták a területeket. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. És mi történt?  Azóta már jó pár ország fennhatósága alá tartozott e vidék. Hogy, hogy se, tévedett az államelnök. Magyarázza már meg neki valaki, hogy nem Vajdaságot csatolták Szerbiához... Nem is létezett. 

        A Vajdaságot Szerbia éléskamrájaként emlegetik. Régen etette a nagy Jugoszlávia lakosait is. Termett a búza, a kukorica, növekedtek csirkék, híztak a disznók. Pénzt vontak le a fizetésből Koszovó fejlődésére.

        Okosak ezek ott Belgrádban. Tudják, hogy az itteni emberek szorgalmasak. Dolgoznak és hallgatnak. Kihasználhatóak. Tűrnek. Szép lassan mindenüket elveszik, és még mindig csöndben vannak. Újabb és újabb adókkal sújtják őket. Fizetik a lecsapolási díjat, közben nem is csapolnak le semmit. Eladják a termőföldjeiket. Ellopják a gyáraikat. A szövetkezeteiket. A fizetéseiket. A nyugdíjaikat. Járhatatlanná teszik az útjaikat. A vasúti hálózat romokban hever. Az autóbuszai szétesnek. Elüldözik a lakosokat. Ellehetetlenítik az egészségügyi intézmények munkáját. Nincs orvos. Nincs mentő. Az ivóvíznek nevezett sárga lötty ihatatlan. Szegény Krivaja folyó haldoklik. Magyar tagozatokat szüntetnek meg. Egyre kevesebb a diák az iskolákban. A kultúrára, könyvekre már nem jut pénz. Sok helyen a tűzrevalóra, a húsra sem. Egyre több a munkanélküli. Egyre többen szorulnak szociális segélyre, családi pótlékra. A Vajdaságban megkeresett pénz Belgrádba megy. Onnan meg azután csurgatnak vissza valamit. És nem hallják a hangunkat a fővárosban... Nem akarják meghallani...

         Persze, hogy örül Vučić. Mosolyog a magyar barátaival. Ontja szája a szép szavakat. Így szeretlek, úgy szeretlek. Közben meg megeszlek. Azt mondta, hogy jövőre Belgrádban örömünnep lesz a 100 éves évfordulón. Persze a Vajdaságban is, több héten keresztül különböző rendezvényekre kerül majd sor. Egy új múzeum építését is tervezik ebből az alkalomból, Hozzácsatolás Múzeuma lesz a neve. Tévésorozat, színházi előadás sem maradhat ki a sorból. A tartományi vezetők rögtön meg is választották a szervező bizottság tiszteletbeli elnökévé. Siralom. Autóbuszok százai indulnak majd a fővárosba. Mindenhonnan. A Vajdaságból is. Hány dinárért adják el a lelküket, akik elmennek majd tapsolni, zászlócskákat lengetni? Magyarok, és nem magyarok…

        Mi hol fogunk gyászolni?

ÚJRA EMELKEDIK A NYUGDÍJKORHATÁR

        Sok mindenért haragszom a jelenleg hatalmon lévőkre. Csökkentették a fizetéseket, a nyugdíjakat. Mindenféle új rendelkezést, törvényt hoztak. Emelték az árakat. Eladogatják szép lassan a vajdasági földeket. Sosem éltünk még Szerbiában ilyen rosszul.

        Megreformálták a nyugdíjrendszert is közben. Biztosan sokat gondolkodtak rajta, hogyan legyen nekünk még rosszabb, nekik meg még jobb. Fokozatosan emelik a nyugdíjkorhatárt, az állam meg spórol az egészen. Ügyes húzás…

        Szegény férfiaknak már így is dolgozniuk kell 65 éves korukig. A 2018. január 1-jén életbe lévő szabályzat szerint a nők is haladnak efelé. 2032-ben a tervek szerint egy szinten is leszünk. Biztosan úgy vannak vele az okosok, hogy ne veszekedjen a két nem, egyenjogúság van…

        A nők 62 évesen, és legalább 15 szolgálati évvel mehetnek nyugdíjba, vagyis fél évvel később, mint eddig. Van ám korkedvezményes nyugdíj is, ehhez 56 évesnek és 4 hónaposnak kell lennünk, és legalább 38 munkaévvel kell rendelkeznünk. Ha valaki 18 évesen és négy hónaposan elkezdett dolgozni, ha abban a pillanatban be is jelentették, és folyamatosan, megszakítás nélkül volt is munkája, akkor már élvezheti is a korkedvezményes nyugdíjat. Igaz, kevesebb pénzt is kap. A férfiak még mindig rosszabb helyzetben lesznek 2018-ban, mert nekik be kell tölteniük az 57. életévüket, és legalább 40 munkaévvel kell rendelkezniük. Az így szerzett nyugdíj összegét 0,34 százalékkal csökkentik a szükséges korhatárig, a 65. életévig hátralévő minden egyes hónapra elszámolva. Ebben az esetben már 2024-ben egy szinten lesznek a férfiak és a nők. Ha betöltjük a 60 évet, és ledolgoztunk 40 esztendőt, akkor már unokázhatunk is idő előtt korkedvezménnyel.

        Kérdezném én a politikusokat, akik ki sem mozdulnak a foteljaikból, hogy nem szégyellik magukat? Keltek ők reggel négykor, dolgoztak-e tűző napon, hóban, fagyban? Elképzelték-e, hogyan lehet megélni minimális fizetésből? Hogyan lehet a gyerekeknek biztosítani a mindennapi betevőt, az iskoláztatást, a ruházkodást? Fizetni a számlákat? Gondolják, hogy mindenkit bejelentettek a munkaadók? Hogy fizették utánuk a járulékokat? Hogy szegény, szerencsétlen emberek még betegek sem lehettek, mert felmondással fenyegették őket? Kedves haladók és más hasonszőrűek, ébredtek-e fel éjszaka azon gondolkodva, hogy miből lesz tűzrevaló télen? A fotelból, a meleg irodában könnyű számokkal dobálózni…

        Sétáljanak már egyet a lakosok, a munkások között… Az emberek megkeseredtek. Szoronganak. Idegesek. Időnap előtt meghalnak. Agyvérzésben. Szívinfarktusban. Rákban. Mert nem vigyáznak az egészségükre. Nincs idejük. Nincs miből. Nem esznek vitaminokat. Az emberek nem élnek. Túlélnek. És sajnos, nagyon sokan nem érik meg a nyugdíjaztatásukat...

NEM SZERETEM A FELFEDEZŐ HÍRFOLYAMOT

        Nem tetszik nekem ez a Facebook újdonság. Lassan egy hónapja próbálom megszokni az új funkciót, a Felfedező hírfolyamot, de nem megy. Szeretem én, ha fejlődik valami, fejlesztenek a szakemberek dolgokat, de csak akkor, ha az jobb, mint amilyen a régi volt. Ez „nem jött át”.

        A legnagyobb közösségi oldal fejlesztői valamilyen logika szerint hat országot választottak ki: Ázsiában a fényességes szigetet, Srí Lankát valamint Kambodzsát, Dél-Amerikában Bolíviát, Közép-Amerikában Guatemalát, Európában pedig az EU-tag Szlovákiát és a haladó Szerbiát. Szóval, nálunk is tesztelik a rendszert. Nem kellene. Ki tudja, hogy miért kerültünk e díszes társaságba… Nem sikerült kiderítenem, hogy mi köt össze bennünket…

        Ha most felmegyek az oldalamra, akkor az ismerősök bejegyzéseit és a fizetett hirdetéseket láthatom. Érdekel, hogy mi történt velük, vidámak vagy szomorúak, gyerekük született, elutaztak, olvasnak, vagy éppen simogatják a cicájukat és kellemes reggelt kívánnak mindenkinek. Érdekelnek azonban a nagyvilág és a környezetem eseményei is. Tájékozódásra is használom a Facebookot. Innen szerzem be a híreket. Eddig vegyítve olvasgathattam őket. Most külön kerültek. Szétválasztották a személyes és a publikus tartalmakat. Teljes egészében eltávolították az oldalak posztjait, és átkerültek egy új helyre. Kétszer kell böngésznünk. Egyszer, hogy tudjuk, mi történt a barátainkkal, a rokonsággal, másodszor meg azért, hogy a hírportálokat olvassuk, azokat az oldalakat, amelyeket kedveltünk. Ezek az oldalak panaszkodnak is, hogy csökkent az olvasottságuk. Nem kevéssel. Sok oldal 2/3-os visszaesést tapasztalt, a bejegyzésekre érkező reakciók, lájkok pedig a negyedére csökkentek.

        A többi országban, ahol nem kísérleteznek, a Felfedező hírfolyamban olyan oldalak jelennek meg, melyeket nem kedveltünk, de a közösségi oldal úgy gondolja, hogy ezek is érdekesek lehetnek számunkra. Ha kedveltünk egy bizonyos témájú oldalt, akkor hasonlók is a szemünk elé kerülnek. A hagyományos hírfolyamban maradtak az ismerősök és az általunk követett oldalak tartalmai, a fizetett hirdetések. Ez elfogadható. Ha valaki akar nézelődni, olvasgatni másik helyen is, ám tegye…

        Nálunk nem így van. Semmi újdonságot nem tudunk felfedezni. És még azokat az oldalakat sem látom, amelyeket kedveltem. Mintha egy média sötétségben lennék. Semmi hír. Semmi történés. Nem mindig jut eszembe az az egy külön kattintás még pluszban a Felfedező hírfolyamra. A mobilon is hiába van ott a rakéta ikonocska…

        Sok ellenzéki oldal, nemkormányzati és civil szervezetek, kis médiumok számára a Facebook az egyetlen lehetőség, hogy széles közönséget érjenek el, sok emberhez eljusson a mondanivalójuk. Szerbiában nincs médiaszabadság, a csapból is az államelnök folyik, mindenhol ő nyilatkozik. A rezsimhű lapok címlapján is ő látható, a másként gondolkodók munkáját ellehetetlenítik. Ezért sem jó a Szerbiában tesztelt újdonság. Nem mindenki veszi a fáradságot, nincs ideje, hogy még külön kattintgasson…

        Az országunkban publikáló újságíróknak sem tetszik az új rendszer. Stevan Dojčinović, a KRIK portál fő- és felelős szerkesztője nyílt levelet írt a Facebook tulajdonosának, az írást megjelentette a The New York Times. Keményen bírálja az újdonságot. Katasztrofálisnak nevezte a változást. Szerbia a hatalmasok játszótere lett szerinte. A KRIK egyébként oknyomozói újságírással foglalkozik, célja a bűncselekmények és a korrupciós ügyek felgöngyölítése. Górcső alá veszi a hatalmon lévők piszkos ügyeit. Észrevételeik, feltárásaik most még nehezebben jutnak el az olvasókhoz, a nagy nyilvánossághoz. Ez a rezsimnek tökéletesen megfelel.

        A világ többi tollforgatója sem látja rózsásnak a helyzetet abban az esetben, ha a teszt után élesben is bevezetik ezt a megoldást minden országban.

        Értem én, hogy a Facebook a hirdetési bevételekből él, és az a célja, hogy az oldalak hirdessék magukat. Fizessenek, hogy elérjék a rajongóikat. De akkor is… Szeretném, ha visszaállna minden a régi kerékvágásba. A mostani helyzet se a hírekre kíváncsi felhasználóknak, sem a híroldalaknak nem jó. Ha valamit megkaphatok egy helyen, miért keressem két helyen? Nem érünk rá ennyire…

HOLNAPTÓL ÁLTALÁNOS SZTRÁJKBA LÉPNEK A POSTÁSOK

        Holnaptól, november 16-tól általános sztrájkba lépnek a szerbiai postákon dolgozók. Általános munkabeszüntetésre készülnek. Ez azt jelenti, hogy nem kézbesítik a leveleket, nem lehet befizetni a számlákat, pénzt sem vehetünk fel. Erre a lépésre azért kerül sor, mert a posta 47 dolgozójának felfüggesztették a munkaviszonyát. Azok között a sztrájkolók között voltak, akik már két hete tiltakoztak, és blokkolták a fővárosi és az újvidéki elosztó központokat. Heten újvidékiek, negyvenen belgrádiak. Magasabb fizetéseket, a bérek korábbi összegének visszaállítását követelik, valamint részesedést a vállalat nyereségéből. Követelik továbbá, hogy azok, akiket ideiglenes munka végzésére vettek fel, kapjanak határozott időre szóló szerződést, és a vezető beosztásban lévő nyugdíjasok ne dolgozhassanak tovább.

        A Szerbiai Posta közvállalat dolgozóinak szakszervezete bejelentette, hogy ma a tartományi székvárosban a postások megjelentek a munkahelyeiken, de nem dolgoztak. Követelik, hogy vonják vissza a felfüggesztésről szóló határozatokat, és kollégáik újra munkába állhassanak. Egészen addig fog tartani a munkabeszüntetés, míg nem váltják le a posta megbízott igazgatóját, Mira Petrovićot, akinek nincs megfelelő végzettsége, aki nyomást gyakorol rájuk, fenyegeti őket. A jól működő közvállalatot tönkretette. Egyébként kiírták már a pályázatot az igazgatói posztra, de a jelenlegi vezető nem akarja átadni helyét. Ilyen is csak a haladó Szerbiában van. Politikai alapon nevezték ki, pedig teli szájjal mondja hős vezetőnk, hogy megszüntették a politikai alapon történő munkahelyek létesítését. Hány példát tudnánk mondani, hogy ez (sem) igaz…

        A postán dolgozók átlagfizetése egyébként 37 ezer dinár, ami az átlagkereset alatt van.

        Holnap és még ki tudja meddig, ne menjünk a postára, ne szidjuk az alkalmazottakat. Ők csak a jogaikat követelik. Szeretnének normális körülmények között élni. Mint még sokan mások ebben az országban. 

MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA

        Munka után betértem a pékhez. Előttem egy néni állt, botjára támaszkodott. Alig csoszogott. Egy másnapos kenyeret kért. Az idősebb tulajdonos egy friss, meleg kenyeret csomagolt neki. Jaj, nekem nincs annyi pénzem, hogy mait vegyek, mondta a néni. Nem is kell, fogyassza jó étvággyal, válaszolta az eladó, majd visszacsúsztatta a néni által adott csörgős aprópénzt. A szebb napokat is megélt nyugdíjas könnyes szemmel hálálkodott, hogy már nem is emlékszik, mikor evett utoljára friss kenyeret. Ezen is spórol. Féláron veszi így. Beosztja napokra. Nem a kutyáit eteti vele, ő eszi. Szomorú, hogy ide jutottunk.

        Mindenki spórol. A másnapos kényérből lesz a prézli, a bundáskenyér, a fasírt, a levesbetét. Kenyeret nem dobunk ki.

        A kenyér ott van a szólásainkban, mondásainkban, a mesékben, az imáinkban. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Alapélelmiszer. Mindennapjaink elkerülhetetlen része. Az emberiség évezredes múltú tápláléka. Tisztelet is fűződik hozzá. Törődés. A kenyérnek van becsülete. Lelkileg és gyomorilag is táplál. Liszt, víz, só. Ennyi kell hozzá. Ez a titka. Jó kovászt kell készíteni, mondta annak idején a nagyanyám, amikor ott sündörögtem körülötte. A kovász csak víz és liszt keveréke. Ezt kell életben tartani. Folyamatosan törődni vele. Etetni, mint egy gyereket. Ha nem adunk neki lisztet és vizet, akkor rosszkedvű lesz, és nem kapunk finom kenyeret. Jó minőségű liszt kell hozzá. Jó búza. Eső, hó, napsütés. Szorgalmas földműves.

        Még érzem az ízét nagyanyám kemencében sütött kenyerének. A ropogós héjú, friss, meleg kenyérnek. Keresztet vetett rá késsel, mielőtt felvágta volna. Nem volt benne élesztő. Százféle adalékanyag. Nem morzsolódott. Nem penészedett. Ha benyomtuk, felduzzadt magától. Olyan sűrű volt, nem ilyen lyukacsos, mint manapság. Még több nap múlva sem volt savanyú. A szakajtóban tárolta. Kacsazsírral megkente, hagymát szeletelt rá, megszórta pirospaprikával. Imádtuk.

        A kenyérrel sosem játszottunk. Tisztelnünk kellett, mert nagyapám munkája volt benne. Nem engedte, hogy galacsint gyúrjunk belőle. Ha leesett a földre, akkor felvette, megfújta, megpuszilta, és nem dobta ki. Sok mindenhez kenyeret evett. A szőlőhöz is. Tejbe áztatva kanalazta. Táplál, laktat, mondta. Nem volt téma, hogy szénhidrátot tartalmaz. Hogy emiatt híznak el az emberek.

        A pékek hány könnyes szemű idős emberrel találkoznak, akik másnapos kenyeret kérnek? Akiknek nem jut a mindennapira?

        A pék bácsi megette már a kenyere javát. Lekenyerezett a hozzáállása. Lehet, hogy nincs keserűbb a kegyelemkenyérnél, de hiszem, hogy az idős néni jóízűen fogyasztotta el. Úgy kellenek az ilyen pillanatok, a jócselekedetek az ember sokszor szomorú életében, mint egy falat kenyér…

HATÁRHELYZET

        Péntek este. Vasárnap este. Összeér a két határ. A magyar és a szerb. Tömegnyomor. Ugyanez a helyzet ünnepekkor, iskolaszünetek kezdetén és végén. Szakadó esőben, hóban, hidegben. 50 fokban, a tűző napon. Az idegek játéka folyik.

        Órák hosszát állunk. A sor néha fél óráig meg sem mozdul. Közben migránsokat fognak el. Egy határőr elment enni. Vannak ideges vezetők, akik úgy érzik, hogy kerülnek, befurakodnak a többiek elé. Két autóval előrébb lesznek. A mögötte lévők szidják a családfáját. Az utasok kiszállnak, emelgetik a fejüket, nézik, hogy mi történik, miért nem jutunk egyről a kettőre. Murphy törvénye, hogy az a sor pláne nem halad, amelyikbe beálltunk. Haladó Szerbiából se ki, haladó Szerbiába se be nem haladunk.

        A magyar határ az európai unió déli határa.  Állandóan nyitva van a Hercegszántó-Béreg, a Tompa–Kelebia és a legforgalmasabb, a Röszke-Horgos autópálya határszakasz. Az Ásotthalom-Királyhalom, a Bácsalmás – Bajmok, a Röszke-Horgos közút és a Tiszasziget-Gyála határszakasz reggel héttől este hétig.

        A magyar rendőrség hivatalos oldalát kár nézni. Az adatok tájékoztató jellegűek. Általában fél órát, egy órát írnak a várakozási időre. Ez lehet, hogy egy közönséges kedd reggel fedi a valóságot. Ha öt autó van a határon, akkor tart fél óráig az átjutás. A magyar határőrnek, vámosnak múlik a munkaideje. Nem siet sehová. Ő sem örül, hogy fagyban, hőségben kint kell állnia. Ellenőriznie kell a belépőket. Ez a feladata. Két sorban dolgoznak. A többit lezárták. Ha teljesítmény után kapnák a fizetésüket, lehet, hogy fürgébbek lennének... 

           Először jön egy jóember, kiszállít az autóból. Érdeklődik, hogy mit viszek, hová megyek. Valójában bármit mondhatok úti célként. Furcsán nézett rám, amikor azt feleltem, hogy megyek randevúzni a szerelmemmel. Azt is tudni szerette volna, hogy hová. Kinyittatja a csomagtartót. Benéz az autóba. Megkopogtatja az oldalát. Kinyitja a kesztyűtartót. Jön a következő jóember. Elkéri az útleveleket. Kocsikönyvet. Ahogy ő mondja, a forgalmit. Elviszi a kis bódéba. Beszélget a bent ülővel. Közben mindenféle listán megnézik, hogy beléphetek-e az országba. Hogy nem lopott-e az autóm. Várunk. Nézelődünk. Az útlevelet visszakapjuk. Várunk. Majd kezdődik újra a csomagtartó nyitása, a kopogtatás, a kérdés, hogy hová megyek, miért, van-e bejelenteni valóm, viszek-e cigit, alkoholt.  

        Évek óta gond a Horgos-Röszke határszakaszon átjutni. Mióta megnyílt, valamennyire tehermentesíti az ásotthalmi és a Horgos 2. Sokan ismerjük a kelebiai erdőket, a lyukakat a kerülőutakon. Rengetegen azonban nem kerülnek. Várnak. Órákat. Így hozta az élet. Ilyen országban élünk. Ilyen körülmények között. Pénteken munka után megindulnak hazafelé az osztrák, a német vendégmunkások. Vasárnap meg vissza. Hétvégére jönnek haza a Magyarországon tanuló diákok is. Vasárnap meg mennek vissza.

        Jövő évben a tervek szerint nyílik még két új határátkelőhely. A Zombor közeli Rastina településnél (magyarul Haraszti, de a Google térképen Hadikfalva név jelenik meg, ami Romániában, Bukovinában található) és a szerb-magyar-román hármashatárnál lévő Rábénál. A bácsalmásit meg kibővítik. Meg állandóan nyitva lesz. Támogatja az Európai Unió és Szerbia is.

        Örülünk, hogy nyílnak új átkelők. Épülünk, szépülünk. Gondolnak az ingázókra. Hiába a legrövidebb út Bécsig, ha a bácsalmásin kelünk át, nem sokan fognak letérni az autóútról. Nem igazán nagy forgalom várható. A török vendégmunkások sem fognak keringeni a kis utakon. Hogy ki megy közülük Haraszti felé, rejtély. És hogy micsoda minőségi utak vannak arra! Még a térképen is fehérrel jelölték... A buszok, kamionok továbbra is Horgosnál várakoznak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy autóbusz egy órás várakozást jelent. Nyári időszakban, hétvégén bolondokháza van.

        Az még nem jutott az eszébe az illetékeseknek, hogy ha a horgosi határátkelőhely teljes erővel dolgozna, esetleg megnyitnák az összes sávot, kaput, nem csak kettőt, hármat, akkor ez a gond valamennyire megoldódna az új határátlépők építése nélkül is?

        Tény, hogy egyre többen keresnek boldogulást külföldön. Tény, hogy hazalátogatnak a családjukhoz. Tény, hogy lassú tempóban, kényelmesen, körülményesen dolgoznak a magyar határon. Tény, hogy nem nyitnak meg minden kaput. Valamilyen okból. Nehogy emberhiányra fogják, mert az új határokon is lesz valaki. Lehet mérni az időt. Lehet fényképezni a sorokat. Lehet idegeskedni. Időt veszíteni. És higgyék el, kedves illetékesek, sokat számít egy apának, hogy öt órával többet tölthet a gyerekével. Sietne hozzá. Később válna el tőle. Miért kell megkeseríteni az utazók életét?

        Sokan, sok helyen beszéltek már a gondokról. Mégsem történik évek óta semmi. Nem tudom, ki segíthet. Magyarország belügyminisztere, belgrádi nagykövete, szabadkai főkonzulja, politikusok hada vagy maga az Atyaúristen, de ha valaki megteheti, tegyen már pár lépést az ügyben… Több százezer ember lenne hálás érte, foglalná imába a nevét…

MÉRGEZŐ SZÁMLÁK

        Aggódunk folyamatosan. A híradások naponta hívják fel a figyelmünket valamilyen veszélyre. Az egyik élelmiszertől rák, a másiktól cukorbetegség, a harmadiktól szívinfarktus alakulhat ki. Nem jó a cukor, nem jó az édesítőszer. Káros a szervezetünkre a zsír, az olaj, a margarin és a vaj is. Az egészségünk forog kockán. Nem tudunk dönteni, hogy mit főzzünk, mérlegelünk, hogy milyen terméket tegyünk tiltólistára, nehezen igazodunk el a tudományos érvek között. Mit vegyünk komolyan, mi az, amivel csak riogatnak bennünket? Mindig van egy újabb rémisztő kutatási eredmény. Gyermekjátékokat vonnak ki a forgalomból, mert veszélyes vegyi anyagokat tartalmaznak. Káros összetevőket találnak a tejben, különböző élelmiszerekben.

        2013-ban egy civil szervezet alakult Belgrádban. A többéves tapasztalattal rendelkező szakemberek azt tűzték ki célul, hogy tájékoztassák a lakosságot, hogyan kell használni, kezelni a környezetünkben lévő vegyi anyagokat. Hogy minél kevesebb veszélynek tegyük ki gyermekeinket és magunkat is. Az ALHem az elmúlt pár hónapban a boltokban kiadott számlákat és a banki kivonatokat vizsgálta. Vegyi szempontból.

        Az elemzésekből kiderült, hogy majdnem minden számla tartalmaz biszfenol A-t. Meg sem fordul a fejükben, hogy egy számla is ártalmas lehet. 1891-ben egy orosz vegyész, Alekszandr Gyianyin állította elő a BpA-t. Azután kísérleteztek vele, majd felfedezték, hogy a műanyag átlátszó, kemény és ellenálló lesz tőle. Az egyik legelterjedtebb műanyagipari alapanyagból éves szinten közel 3 millió tonnát állítanak elő a világon. Mert olcsó. Van sok mindenben, a műanyag tárolóedényekben, a vizes és üdítős palackokban, a gyermekjátékokban, rengeteg használati eszközben, a mobiltelefonoktól kezdve, az autóalkatrészeken át az egyes fogtömésekig.

        Az a gond vele, hogy ha bekerül az emberi szervezetbe, akkor a szervezet összezavarodik. Csökken a spermiumtermelés, okozhat meddőséget, pajzsmirigy zavarokat, súlyos szemkárosodást, szerepe van az elhízásban is, növeli egyes rákfajták kockázatát, káros hatása van a központi idegrendszerre, emeli a vérnyomást.

        Hogyan kerül a szervezetünkbe? Megesszük. Ha tárolásra használt edényekben melegítjük az ételt, akkor kioldódhat a műanyagból, bejut az ételbe, majd azt megesszük. Meg is ihatjuk. A műanyag palackokból is kioldódhat. Meg a számlák is tartalmazzák. A vizsgálatok szerint a biszfenol A már alacsony koncentrációban is magas kockázatot jelenthet. Lehetetlen kizárni, hogy ne érintkezzünk vele. Kicsit védekezhetünk, ha nem öntünk forró teát, kávét a kulacsba, nem melegítjük a kaját konzervdobozban, nem teszünk a mikróba a tárolóedényt.

        Az Európai Unióban már betiltották a biszfenol A-t tartalmazó cumisüvegek forgalmazását. Az Európai Vegyianyag-ügynökség a nyáron közölte, hogy a BpA károsítja az emberi hormonrendszert. A tudósok világszerte vizsgálódnak, bizonyítékokat találnak, szigorúbb szabályokat követelnek. Kísérleteznek, hogy mivel helyettesíthetnék. Még vitatkoznak, hogy mi az a mennyiség, amelyik veszélyes, már káros a szervezetre. Azon már nem vitatkoznak, hogy veszélyes-e.

        Rengeteg vegyi anyag vesz körül bennünket, közel 100 ezer. Egy szál cigiben is van vagy 4 ezer. Jobb, ha nem is tudjuk, mit eszünk, mit iszunk, milyen levegőt szívunk be. Rettegnünk nem kell. Attól biztosan nem lesz bajunk, ha műanyag helyett üvegtányéron mikrózzuk a kaját. A belgrádi civil szervezet arra szeretné felhívni az illetékesek figyelmét, hogy olyan számlapapírt vásároljanak, amelyik nem tartalmaz káros vegyi anyagot, hiszen a fejlett országokban, az európai unió területén már olyanokat használnak. 2020. január 2-tól már kötelező is lesz. A mi törvényeinkbe ki tudja, mikor kerül be e határozat. Nagyobb gondjaink is vannak. És rájöttem, ezért nem adnak a kínai boltokban számlát, mert tudják, hogy veszélyes anyagokat tartalmaz. Ők védenek bennünket…

        Már beharangozták, hogy januártól ismét lesz Vedd el a számlát és nyerj! elnevezésű nyereményjáték. Legalább 10 adómemóriás pénztárgépszámlát kell beküldeniük a polgároknak, és értékes ajándékokat nyerhetnek: hazai és külföldi utazást, személygépkocsit, lakást. Most akkor kockáztassuk az egészségünket, hogy fogdossuk a számlákat?