2017. február 19., vasárnap

PÁPAI JOCI ESETE A DALLAL

        Magyarországot Pápai Joci képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon – ugrott ki több ismerősömnél is a facebookon a hír. Mellette rögtön be is linkelték, hogy miről van szó. Gondolom, azok kedvéért, akik nem nézték A Dal című műsort. Bevallom, én sem néztem. De „utánanéztem, utánahallgattam”. A döntőben volt nyolc dal, ebből a zsűri kiválasztott négyet, majd a nézők véleménye döntött. Több mint százezren szavaztak a választékra: Pápai Joci, Závodi és Berkes, Kanizsa Gina és Radics Gigi közül dönthettek a voksolók.
        Magyarország választott. Pápai Joci mehet Kijevbe. Aki meg nem szavazott, most szidja azokat, akik igen. Meg a zsűrit. Kezdődött a közösségi oldalon, az újságok kommentárjaiban a cigányozás ezerrel. Hogy ez szégyen. Hogy ez botrányos. Már előre borítékolják a dalfesztivál eredményét, hogy lebőgés lesz a vége. Mintha szurkolnának, hogy ne kapjon egy pontot sem Kijevben… Mindenki megmondja a sajátját, de tessék utána csinálni! Tessék megnyerni A Dalt! Emlékszem, ugyanekkora cirkusz volt, amikor Márta Alex, művészi nevén ByeAlex nyerte a magyarországi döntőt. Őt is szapulták rendesen. Azután meg a fesztiválon tizedik lett. Addigra már büszkék lettek rá. Tavaly Freddie a tizenkilencedik helyet szerezte meg. A mi Magdinkkal meg az volt a bajuk, hogy határon túli. 2007-ben szavaztunk is rá, ekkor kapott Szerbiától 12 pontot. Különben Magyarország 14 alkalommal vett részt a döntőn. Az első megmérettetésük volt a legsikeresebb, 1994-ben Bayer Friderika negyedik lett.
        Joci dala nem egy tipikusan eurovíziós, langyoskás, táncikálós szerzemény. Az biztos, hogy nem olyan, mint a többi. Hogy most roma motívumok vagy magyar motívumok keverednek benne, döntsék el a szakértők. Van benne népzene, van benne rap. Van, akinek tetszik, van, akinek nem. Ízlések és pofonok. Nekem csak annyi a gondom vele, hogy először nem is tudtam eldönteni, hogy magyarul vagy milyen nyelven énekel. Nem értettem. Azután harmadikra kisilabizáltam. Joci írta a dal szövegét, ő szerezte a zenéjét is. Nem tudom, hányan bánthatták már a származása miatt, de fájóan őszinték sorai: „Miért hazudtad azt nekem, hogy nem számít a színem?” Magyarországon úgy tűnik, sok embernek számít. Már eleve elítélik azért, mert roma. A zenéről, a szövegről nem sokan nyilatkoznak, mintha ez nem is lenne fontos. Csak az a fontos a kommentelőknek, hogy egy cigány képviseli Magyarországot. Hogy ez felháborító… Én azt mondom, Ő is ember. Magyar ember. Minden nép között vannak jók is, rosszak is. Alacsonyak is, kövérek is. Arról, hogy milyen emberek vagyunk, tehetünk. Arról, hogy hogyan nézünk ki, honnan származunk, nem. Nézzünk egy kicsit magunkba! 
        Akkor jálomá lommá, jálomá lommá, jöjjön a dal:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...