2017. augusztus 22., kedd

JÁRJON ÉLETFOGYTIG TARTÓ BÖRTÖNBÜNTETÉS A GYERMEKEK MEGERŐSZAKOLÁSÁÉRT, MEGÖLÉSÉÉRT!

        Szerbiában naponta olvashatunk, hallhatunk különböző lövöldözésekről, gyilkosságokról. Az elkövetőket, az áldozatokat a rendőrség már régóta ismeri, különböző bűncselekményeket követtek el, börtönökben jártak, de onnan gyorsan kiszabadultak. Olyan országban élünk, ahol a bírósági ítéletek attól függnek, kinek, milyen érdekei, kapcsolatrendszerei vannak. Az emberek nem igazán hatódnak meg, ha közülük bárkit is lelőnek, az a véleményük, hogy eggyel kevesebb bűnöző száguldozik az utcákon…
        A gyermekgyilkosságok azonban mindenkit megdöbbentenek. Tijana Jurić szabadkai kislány Bajmokon tűnt el 2014-ben. A 15 éves lány holttestét egy szeméttelepen elásva találták meg két héttel később. A 34 éves surčini mészáros, Dragan Đurić gyilkolta meg.


        Tijana édesapja egy Alapítványt hozott létre. 2015. június 2-án alakult meg Szabadkán azzal a céllal, hogy figyelemfelkeltéssel, megelőző intézkedésekkel és különböző előadások bemutatásával javítsa a gyermekek biztonságát, megóvja őket a hasonló bűncselekményektől. Igor Jurić célja az, hogy más családokkal ne történjen meg ilyen tragédia, amilyen az ő családját érte, egyetlen szülő se ismerje meg a fájdalmat, mit jelent elveszíteni a gyermekét.


      Az elmúlt két év alatt számos előadást tartottak az általános és középiskolás diákoknak magyar és szerb nyelven is. Beszéltek az embercsempészetről, az internet biztonságos használatáról, hogy hogyan óvhatják meg a közösségi oldalon közzétett adatokat a gyerekek, rámutattak, hogy kitől és hogyan kérhetnek az áldozatok segítséget.  A Mindig más a hibás című előadás arra hívja fel a figyelmet, hogy a testi és lelki erőszakra a társadalom nem reagál kellőképpen. A Tijana Jurić Alapítvány kezdeményezésére a szerbiai parlament elfogadta a  Tijana-törvényt, amely arról szól, hogy ha bejelentik, hogy eltűnt egy gyermek, a rendőrség azonnal megkezdi a keresését, nem vár 24 órát.
        Az Alapítvány az AMBER Alert Europe szervezet tagja lett, ők Európa, Kanada és Ausztrália területén foglalkoznak eltűnt gyermekek felkutatásával.
        Igor Jurić legújabb kezdeményezése, hogy változzon meg a büntető törvénykönyv. Már át is adta Szerbia Köztestületi elnökének, Maja Gojkovićnak a módosítástervezetét. Az áll benne, hogy a gyermekek, a magatehetetlenek és a terhes nők megerőszakolásáért, megöléséért életfogytig tartó börtönbüntetés járjon. Ezt azért tartja fontosnak, mert a bíróság csökkentheti a kiszabott büntetést, jó magaviselet miatt előbb szabadulhatnak ezek a szörnyek.


        A Facebookon is létrehoztak egy csoportot Kazna doživotnog zatvora (Életfogytiglani börtönbüntetés) néven, itt tájékoztatják az embereket a fejleményekről. Amennyiben a szerb kormány szeptember 15-ig nem hoz döntést az ügyben, akkor aláírásgyűjtést szerveznek Szerbia-szerte. A közvélemény támogatja a kezdeményezést, a kommentelők közül sokan még szigorúbb büntetést kérnek, akár a halálbüntetés visszaállítását is. Erre azonban a különféle emberi jogok miatt nem kerülhet sor. Egyes szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy Szerbia börtönei túlzsúfoltak, jelen pillanatban tizenegyezer elítélt tölti börtönbüntetését, nincs is hely az életfogytiglanosoknak. A strasbourgi emberi jogi bíróság véleménye szerint már a negyven év sem elfogadható, a bíróság gyakorlata szerint 25 börtönben töltött év után meg kellene vizsgálni a feltételes szabadulás lehetőségét.
        Szerbiában a legsúlyosabb kiszabható büntetés 40 év, jelen pillanatban 82 elítélt tölti ezt a hosszú időt. Az én adómból is esznek. Jobb körülmények között élnek, mint a becsületesen dolgozó polgárok. Közöttük van Tijana Jurić gyilkosa is, Dragan Ðurić. Darko Kostić is, aki 2014-ben brutálisan megerőszakolt majd megölt egy 14 éves lányt. Legutóbb Vladica Rajkovićot ítélték 40 év szabadságvesztésre, ő a hároméves Anđelija Stefanovićot erőszakolta és ölte meg. Nekik joguk van büntetésük kétharmadának letöltése után, vagyis 26 év és nyolc hónap után kérvényezniük a feltételes szabadlábra helyezést. Ők a kislányoknak semmiféle jogot nem adtak a túlélésre.

        Én sem adnék nekik. 

2017. augusztus 20., vasárnap

AMIKOR A VESZTES A NYERTES

        Masters Világbajnokság, Budapest. Ma zárul. Két hétig tartott, 7000 úszó, 500 szinkronúszó, 300 műugró és 120 vízilabdacsapat érkezett Magyarországra. Amatőrök és az élsporttól visszavonult versenyzők, a nagy veteránok mérhették össze erejüket ezen a versenyen. Itt úszott világcsúcsot 800 méteres gyorsúszásban a 95 éves amerikai Maurine Emilie Kornfeld.  Itt nyert aranyat a háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat a 40 év felettiek kategóriájában.
        Itt kérte a spanyol Fernando Álvarez, hogy egyperces néma csenddel emlékezzenek meg a barcelonai terrortámadás áldozatairól. A Nemzetközi Úszó Szövetség, a szervezők nem teljesítették kívánságát. Arra hivatkoztak, hogy szoros a menetrend, nem veszíthetnek egy percet sem. Fernando Álvarez úgy érezte, ez így nincs rendjén. A többiek vízbe ugrottak, ő pedig egy percig némán állt, később kezdte meg a versenyt. Természetesen, nem tudta behozni lemaradását a 200 méteres mellúszás döntőjében. Utolsóként ért célba. A vesztes azonban számomra nyertes. Emberségből példásra vizsgázott.

        Egy perc. Ez az idő nekünk megadatott. Az áldozatoknak azonban már nem maradt egy másodpercük sem…

MENNYIÉRT TÁJÉKOZTAT A MAGYAR SZÓ?

        Magyar Közlöny, 2017. évi 131. szám. A Kormány 1540/2017. (VIII. 18.) Korm. határozata a vajdasági magyarok anyanyelvű tájékoztatásának támogatása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról. A Kormány egyetért a vajdasági magyarok anyanyelvű tájékoztatásának érdekében megvalósuló beruházással, és felhívja a  nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest (Semjén Zsoltot), hogy a  Bethlen Gábor Alap közreműködésével, a  Magyar Nemzeti Tanács bevonása útján a  Magyar Szó Lapkiadó Kft. részére nyújtson költségvetési támogatást a beruházás megvalósításához 500 millió forint összegben.

         Hogy mit takar a beruházás szó, az nem derül ki ebből a rendeletből. A vajdasági magyarok anyanyelvi tájékoztatásáról van szó, ennyi biztos. No, de milyen tájékoztatásról? 500 millió forint elég szép összeg. 1.646.541 euró. Egymillió-hatszáznegyvenhatezer-ötszáznegyvenegy! Hogy a mi pénzükbe is átváltsam: 196 millió dinár! Értem én azt, hogy Magyarországon választások lesznek 2018-ban, meg arra biztatják a határon túl élőket, hogy regisztráljanak, szavazzanak, de akkor is… Rengeteg kérdés jut eszembe. Hány forint jut egy szavazóra? A Magyar Szót ki vásárolja még? Hány újságot adnak el napi, havi szinten? Mennyire tájékoztat objektíven az egyetlen magyar nyelven megjelenő napilap? Mennyire zárnak bennünket még jobban a szívükbe az anyaországi magyarok e hír hallatán? ITT olvashatnak pár hozzászólást a hírhez.
        Egyezem, hogy támogatni kell a határon túli magyarságot. A kulturális, oktatási intézményeket, színházakat, a könyvkiadást, a sportot, a különböző megmozdulásokat, érdekképviseleteket, az anyanyelvápolást, az önazonosság megőrzését. De mennyi minden okosabb dologra lehetne elkölteni a félmilliárd forintot… Itthon is, és otthon is.
        A pénz töredékéből is lehetne már valamit kezdeni a tájékoztatás terén. Most csak erről beszélnék, mert erre adták. Elsősorban is egyenletesen elosztani a délvidéki média között. Pártpolitikai hovatartozás nélkül. Sokan örülnének neki. A Magyar Szósoknak is maradna. Helyesírási szótárra, nyelvhelyességi kézikönyvekre. Újságírói, lektori, fordítói képzésekre, mivel az írni tudó, értelmes embereket ilyen-olyan ürüggyel menesztették. Különböző szakszótárakat lehetne kiadni szerb-magyar és magyar-szerb nyelven, mert eléggé magyartalanok az átvett írásaik, fordításaik.
        Nagyon sok fiatal, jó tollú újságíró van a Délvidéken, aki nem jut szóhoz, írásai nem jutnak el a nagyközönséghez, velük is kellene foglalkozni. A „nagy öregek” biztosan szívesen átadnák a tapasztalataikat.  Mennyibe kerülne mindez? Fillérekbe…
        Egymillió-hatszáznegyvenhatezer-ötszáznegyvenegy euró. Nem megy ki a fejemből az összeg. Rengeteg pénz. Mire költi ezt a Magyar Szó? Ingyen osztogatja az újságot, hogy a szegényeknek legyen mivel begyújtaniuk?

        Ugyanebben a kormányhatározatban van az is, hogy támogatják a líbiai parti őrség kiképzését is 15 millió forinttal. A Magyar Szót meg 500 millióval. Jó befektetése ez a magyar kormánynak? Nem vagyok egy gazdasági szakértő, de a pénzt okosabban használnám fel, az biztos… 

2017. augusztus 18., péntek

MEDDIG ÉRVÉNYES AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTYÁJA?

        Egészségház, reggel fél nyolc. Egy 50 év körüli férfi szemlátomást rosszul van. Homlokán izzadságcseppek, remeg. A tolóablaknál sor, tízen vannak előtte. Türelmesen, szó nélkül áll. Vagyis alig áll a lábán. Néz maga elé, nehezen veszi a levegőt. Egy fiatalember, aki egy idősebb nénivel beszélget, észreveszi, hogy valami gond van, előrevezeti. Senki sem méltatlankodik. A nővérke középkorú asszony. Fáradtan, fásultan, unottan emeli fej a fejét. Köszönés nélkül veszi el az egészségügyi kártyát. Semmilyen érzelem nem tükröződik az arcán. Mintha nem is érdekelné a beteg állapota. Van neki is elég baja.
        Nem érvényes, mondja. A férfi, mintha nem is értené, csak néz egy pontba. A nővérke megismétli. A doktornő nem fogadhatja hitelesített betegkönyv nélkül. Ez a szabály. A sorban álló nyugdíjasok, a gyógyszert íratók, egy anyuka, karján kisfiával némán figyelik a jelenetet. A fiatalember szólal meg. Biztosan valami félreértés lehet, ő a szomszédom, szorgalmasan dolgozik, csak elképzelhető, hogy a főnöke nem hitelesítette a betegkönyvét, nem fizette utána a járulékokat, rossz híre van a környéken, kihasználja a munkásait. Ismerem az embert, nem szokott csak úgy orvoshoz járni, hát nem látja, hogy rosszul van?  A szabály, az szabály, ismétli a nővérke. A fiatalember nem hagyja annyiban, a férfit az ügyeletes doktornőhöz vezeti. Illedelmes bekopog. A doktornő nem a kártyával foglalkozik, hanem a beteggel. Fiatal, hangja nyugalmat áraszt. Emberség is van a világon. Ő arra esküdött fel, hogy életeket ment. Papír nélkül is. A férfi már tudja, érzi, hogy jó kezekben van.


        A Betegbiztosítási Alap honlapján, ITT leellenőrizheti mindenki, hogy meddig érvényes az egészségügyi kártyája, hogy a munkaadója hitelesítette-e. Két számot kell beírni, melyek a kártyán találhatóak. Egy nagyító, mondjuk, nem árt hozzá… 

2017. augusztus 17., csütörtök

NEM LEHET REGISZTRÁLNI A KÜLFÖLDRŐL BEHOZOTT HASZNÁLT AUTÓKAT

        Használt autót, tehergépkocsit, autóbuszt vásárolt külföldön? Esetleg kombit a vállalkozásához? Minél előbb szeretné is regisztrálni Szerbiában? Ahogy Móricka elképzeli… Türelem. Mi egy különleges országban élünk…
        A Közlekedésbiztonsági Ügynökség hatáskörébe tartozik, hogy a behozott kocsikat átvizsgálja, hogy megállapítsa, alkalmasak-e a mi tökéletes állapotban lévő útjainkra. Az igazgatónak alá kell írnia az okmányokat, jóvá kell hagynia a vámkezelésre vonatkozó kérelmeket. Itt jön a bibi! A Közlekedésbiztonsági Ügynökségnek már több mint egy hónapja nincs kinevezett igazgatója. A régié, Jasmina Milošević megbízott igazgatóé július 10-én lejárt, újat meg még nem választottak. A fantasztikusan működő ügyintézésbe egy kis jogi hézag csúszott be. Nincs aláíró, nincs regisztrálás. Természetesen, ezért sem felelős senki sem…
        A mindent jól tudó kormányunk nem tanult a hibájából. Ugyanilyen eset fordult elő 2015-ben is, akkor egy hónapos volt ez a huzavona. Ezért haladó az ország, mert ezt már túllépték…
        A papírért különben 100 eurót kell fizetni. Hiába adták ki a németek, hogy az autó közlekedésbiztonsági szempontból megfelelő műszaki állapotban van, nálunk is ellenőrizni kell ezt. Papír nélkül pedig nem lehet regisztrálni a járművet.
        A Közlekedési Minisztériumban nincs illetékes, aki a kialakult helyzetet megoldaná, a Szerb Kormány ülésén kell kinevezni az igazgatót. Sok aláírnivalója lesz már rögtön a kezdetek kezdetén, ugyanis több ezer gépjármű várakozik a vámon ellenőrzésre.  

        Hogy mikor oldódik meg a használt autók beszállítóinak többhetes gondja? Ki tudja… Várakozó állásponton van mindenki… 

2017. augusztus 16., szerda

MIÉRT UTÁLJA A MAGYAR A MAGYART?

        2014. április 6-án volt egy országgyűlési választás Magyarországon. Kétharmados többséggel nyert a Fidesz-KDNP pártszövetség. Már akkor is nagy vitát kavart az, hogy a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választóknak miért is kellett választójogot adni. Mi, külhoni magyarok kaptunk levelet, kaptunk válaszborítékot. Mindenki eldönthette, hogy szavaz-e vagy sem. A külföldön élő, magyarországi lakcímmel is rendelkező választók a külképviseleteken szavazhattak. Ez bonyolultabb volt, sokuknak több száz kilométert is utazniuk kellett.   
        Tények, számok: Magyarországon 4 918 934 ember szavazott, ebből 2 142 142 a FIDESZ-KDNP-re. A külhoni magyarok közül 128 429-en szavaztak. 95,45 százalékuk Orbán Viktorra. A levélben szavazók névjegyzékében 193 793 külhoni magyar választópolgár szerepelt. A Magyarországon élők döntöttek, a külhoniak nélkül is győzelmet arattak volna. Nem kell a mi fejünkhöz vágni. Nem a 122 ezer szavazaton múlott.
        2018-ban ismét választások lesznek. Elkezdődött már az adok-kapok vita. Magyarokat uszítanak magyarok ellen. Gonoszul vagy tudatlanul lerománozzák, szerbezik, ukránozzák, szlovákozzák a határon túl rekedt magyarokat nagyon sokan. Szégyennek tartják, hogy a határon túliak ilyen nemtelen módon beavatkoznak az anyaországiak belügyeibe, az ő akaratuk ellenére. Egyik hozzászóló még azt a kérdést is felteszi, hogy a külhoniak néznek-e néha tükörbe, vagy a júdáspénz ennyire elvakítja őket.                Mindennek elmondanak bennünket, cigány k*rváknak, parasztoknak, gerincteleneknek, értelmi fogyatékosoknak. Erköcsteleneknek, mert semmi közünk a választásokhoz, és úgy illene, hogy csak azok szavazzanak, akik Magyarországon élnek, dolgoznak, adóznak. Csak megkérdezem, hogy a magyar magyar, aki külföldön dolgozik, az szavazhat? Ő sem Magyarországon adózik. Vagy azt is a felsorolt jelzőkkel illetik? Vagy arról úgy gondolják, hogy nem Orbánra szavaz, és kell a voksa? És ha nem a FIDESZre szavaz a külhoni magyar, akkor az is jöhet?
        Bármilyen hír szól arról, hogy a határon túliak, gyerekek, szegény sorsúak valamilyen adományt kapnak, rögtön megint azt kapjuk, hogy minek is az nekünk, Magyarországon is vannak rászorulók. Tény. De a szerencsétlen sorsú kárpátaljai kisdiák is ugyanolyan magyar. És kapott egy iskolatáskát. Mása sincs neki. Ne sajnálják a juttatásokat.
        Az én agyam nincs rekeszekre osztva. Ilyen magyarra, meg olyan magyarra. Máshol élünk, de erről nem mi tehetünk. Sem Önök, sem mi. Hogy éreznék magukat fordított helyzetben? Mindenkinek megvan a saját gondja, baja. Engem nem kell befogadni, elfogadni, nem kell oltalmazni. Nem kell szidni sem.
        Közös a nyelvünk. Az anyanyelvünk. Ez kincs. Beszélem, értem, használom. Helyesebben, mint sok magyar magyar. Magyarul gondolkodom, magyarul álmodok. Ismerem a magyar történelmet. Megemlékezem a nemzeti ünnepekről. Szurkolok a magyar sportolóknak. A vízilabdásoknak, az úszóknak, a kézilabdásoknak. Hallgatom a magyar zenét. Nézem a magyar adásokat. Olvasom a szépirodalmat. Örülök az Oscar-díjnak. Mégis vendég vagyok Magyarországon.  
        Utána lehet nézni, hogy hány híres ember született az elcsatolt területeken, hányan járultak hozzá a magyarok sikereihez. Történelmi személyiségek, írók, zenészek, énekesek, sportolók.
        Azt mondják, nem vagyok magyar. De. Magyar vagyok. Magyarnak születtem. Magyarul mesélt az édesanyám. Magyar barátaim vannak. Van egy plusz dolog is: megismerhettem a szerb, horvát, montenegrói, horvát, szlovén, bosnyák, szlovák, ruszin, roma nép mentalitását, életét is. Közöttük is vannak nagyon jó emberek, és vannak gonoszok is. Örömet okoz a munkám, imádom, amit csinálok. Öt nyelven beszélek, körbejártam a világot, de sehol nem találkoztam ekkora gyűlölettel, mint amilyen a magyarok között van.
        „A még nagyobb kérdés, hogy mennyit lapátol ki számukra, hogy megvegye szavazataikat! Ennek mindenképpen véget kell vetni, lassan az anyaországiaknak föl kell áldozni magukat, nyomorban kell élniük, hogy a határon túliak gond nélkül dőzsölhessenek, és rendre nyakunkra ültessék a tolvaj csürhét!” „Én egy Csaucseszku-t szavaznék a románok nyakára! Örülnétek neki, ugye, kibicek?” „Mindenféle meghasonult alak ne döntsön a mi fejünk fölött a mi belügyeinkben.”– írják a dühöngők.
        Ne bűnöst keressenek a problémájukra. Az egyetlen érvük ne a gyűlölet legyen. Ne ránk haragudjanak. Tudunk gondolkodni. Nem vagyunk birkák. Nem lehet vezényszóra irányítani bennünket. Cipeljük a múltat a hátizsákunkban mindannyian. Ahogy Magyarországon, a külhoni magyarok országaiban sem fényes a helyzet. Dőzsölni biztosan nem dőzsölünk. Munkanélküliség, pénztelenség, reménytelenség, őrült politikusok. Keményen dolgozunk, kevesebbet keresünk egyetemi végzettséggel, mint a legkisebb fizetés Magyarországon. Ebből kell megélnünk. Tudják, mi megtanultunk túlélni. Túlélni a nehézségeket, a háborúkat, a nincstelenséget, a különböző elnyomásokat. Emelt fővel sokan itt maradtunk. Nem ismerik az életünket, nem ismerik a fájdalmunkat. Nem kell még bántani is bennünket. Örülünk az állampolgárságnak. Kértük. Ki meggyőződésből, ki a jobb élet reményében. A szavazati jogot nem kértük. Kaptuk.

        Nyugodjon meg minden anyaországi magyar dühöngő, a választásokat nem a külhoniak fogják eldönteni 2018-ban sem. Bárkire is szavaznak vagy nem szavaznak. Nem százezer szavazaton fog múlni. Hanem a milliókon. Azok pedig Önök. 

2017. augusztus 15., kedd

AZ ÉN UTCÁIM

        Szeretem ezt a várost. Itt van az otthonom. Itt van mindenem. Ide kötnek az emlékek. Az első lépéseim, az első szerelem, az első csalódás, az első felhorzsolt könyék. Az óvodám, az iskolám.  A családom, a temetőben az őseim. A barátaim. Sokszor hagytam már el, és sokszor tértem vissza. Megmagyarázhatatlan érzés, amikor közeledek felé, amikor meglátom a várost jelző táblát. Tudom, hogy hazaértem.
        Minden utcának van neve. Híres író, festő, történelmi személyiség nevét viseli. Tisztelem munkásságukat, hősiességüket, mégis átneveztem őket. Valahol felsős koromban kezdődött.
        Ölelés utca. Igen, itt ölelt át először Imi, aki osztálytársam volt. Nem voltunk szerelmesek egymásba, nem olyan romantikus ölelés volt, hanem baráti. Vigasztaló. Egyetértő. Az előzmény az volt, hogy megírtam a padtársnőm matekellenőrzőjét. A tanár megszégyenített, mindennek elmondott, hazugnak, csalónak, pofátlannak nevezett. Én pedig csak segíteni szerettem volna, és nem éreztem magam ilyennek. Itt, az Ölelés utcában tanultam meg a barátság fontosságát.
        Az Első csók utca. Ártatlanok, ügyetlenek, tapasztalatlanok voltunk. Folytatása nem is lett. Mégis ez volt az első. Pár éve találkoztam utoljára az „elkövetővel”, kávéztunk, beszélgettünk egy jót.
        Nevetés utca. Volt egy barátom, gyönyörű fogai voltak. Gyönyörű volt a mosolya. Mindig nevettünk. Ha tudnék ma is ilyen önfeledten kacarászni, de jó is lenne. Az ő nevetését ma már nem gyártják, pedig receptre kellene felírni. Egy szebb világban boldogítja már a többieket.
        Szerelem utca, Csak Te, és senki más utca, Veszekedés tér, Legjobb köz, Boldogság-híd. Mindenhez köt valamilyen emlék. Minden egyes lépéshez. A diófához, a buszállomáshoz. Az útjelzőtáblához, a sarki kisbolthoz. Olyan dolog, amit senki nem vehet el tőlem. Itt nőttem fel, itt formálódtam, itt lettem az, aki ma vagyok.


        Kispad utca. Nagymamám felé menet az egyik ház előtti kispad sok titkot tud. Még most is ott tűri az időjárás viszontagságait. A ház lakói már rég külföldön élnek, Juci néni, Mari néni, a pletykás asszonyságok már nincsenek az élők soraiban. A pad szomorkodik utánuk. Meg vár bennünket. Rajta ülve ígértük meg egymásnak B.-vel, hogy bármerre is visz a sorsunk, ha megöregszünk, ezen a kispadon találkozunk. Majd ülünk, fogjuk egymás kezét, és boldogok leszünk.
        Mindenkinek van saját városa, saját utcája, amit elnevezhet. Nekem itt van az otthonom. Itt vannak az utcáim. A szeretteim, a barátaim, a jófej szomszédjaim. Itt a családi ház. A házam, a kertem. Ahol a wifi saját magától kapcsolódik. Ahol csak úgy egész nap pizsamában is közlekedhetek. Ahol saját bögrémből ihatom a reggeli kávét a teraszon. Ahol vár valaki, akit szeretek. Aki szeret. Még ha négy lába is van…

INGYENES ISKOLÁZTATÁS - DRÁGA ISKOLÁZTATÁS

     Két hét múlva kezdődik az iskola. Sok szülőnek főhet a feje, hogy mennyi pénzre is van szüksége, hogy gyermekének mindene meglegyen szeptember elsején. Táska, tornafelszerelés, rajzblokk, atlasz, körző, ceruzák, füzetek, dolgozatfüzetek, borítók, tankönyvek… Ruha, tornacipő, mert a tavalyit kinőtte, egyenruha… Mi az, ami tavalyról jó, még használható, mi az, amin spórolni tud…
        Állítólag Szerbiában az iskoláztatás ingyenes. Állítólag. Papíron.  Az oktatásügyi törvény 25. szakasza szerint. A gyakorlatban jó sokba kerül. Kell pénz papírra, rajzfelszerelésre, műszaki órán használatos fűrészekre. Szülői hozzájárulást, több ezer dinárt kérnek a középiskolák iratkozáskor, ebből fizetik az őrző-védő szolgálatot, a kamerákat, a fénymásolást. Ez nem kötelező, de az osztályfőnöknek be kell szednie mindenkitől. Hol van még az uzsonna, a biztosítás, a zsebpénz… Az útiköltség, a diákotthon költségei…
        Egy hetedikes gyereknek 21 könyv kell. Gyakorlók és tankönyvek. A matematikai feladatgyűjteménytől kezdve a kémiai laboratóriumi gyakorlatokig. Az iskolák kiosztották a listát. 15.514 dinár. A leleményes szülő már tavaly lefoglalta a használt tankönyveket a szomszédtól, az ismerőstől. Negyedáron, féláron beszerzi. A „kitöltősöket” meg megveszi. Már márciustól fizethettük részletekre az iskolában. Így is megterheli a családi költségvetést. 
        Az idén 86.000 rászoruló általános iskolás kap ingyen tankönyvcsomagot. A család anyagi helyzete a mérvadó, azok kapnak, akik szociális segélyben részesülnek. A három vagy több gyermeket iskoláztató szülők az idén először ingyen tankönyvekre számíthatnak, ha mindegyik gyerek iskolába jár.  A szerb államnak ez 571.747.000,00 dinárjába kerül. Majdnem 5 millió euró. Nem az háborít fel, hogy az én adómból is kapnak a rászorulók, hanem az, hogy olyanok is kapnak, akiknek semmi szükségük rá. A fodrásznő, aki feketén dolgozik, és kihasználja a rendszer adta lehetőségeket. Egyedül álló anya, nincs bejelentett munkahelye. Most jött haza a törökországi nyaralásból. Helyette az én adódinárjaimat másnak adnám… Csak engem senki nem kérdez…

        Még két hét szünet. Vár ránk még egy bevásárlás, ahová listával megyünk. Azután kezdődik az édes-gyerekem-tanulj, készítsd-a-házid, holnap-ellenőrző történet… 

2017. augusztus 14., hétfő

ÚJ TÖRVÉNY - A LAKODALMAS ZENEKARRAL SZERZŐDÉST KELL KÖTNÜNK

        Miután Szerbiában már minden tökéletesen működik, a hatalmon lévők, a lakosok betartják a törvényeket, munkanélkülit nagyítóval sem lehet találni, az emberek megélnek a fizetésükből, elégedettek az életükkel, elérkezett az idő, hogy ott fent egy újabb törvényt hozzanak…
        Augusztus elsejétől minden egyes zenésznek, énekesnek, együttesnek adóznia kell. Eddig is kellett, csak ezt Jeca, Ceca, Mica, Cica valahogy elfelejtette. Ez kevésbé érdekel. Nem fáj, hogy micsoda autókon furikáznak a népdalénekesek, hogy a kistáskájuk többe kerül, mint a házam… A felügyelőségek dolga, hogy kiderítsék a vagyonuk eredetét. Valamiért úgy érzem, hogy sosem fogják…
        Ami bennünket, egyszerű emberkéket is érint, az a lakodalom…
        A folyamat a következő:
        Párommal kitaláltuk, hogy összeházasodunk. A vendéglista kész, a helyszínt lefoglaltuk, a ruhát már varrják. A zenekar kiválasztásában nem volt vita. Joci és barátai húzzák majd a talpalávalót. Hogy ne fizessek büntetést, én, a szolgáltatás megrendelője, először is elkérem tőlük az engedélyüket. A licencet. Ebben szerepel, hogy énekelhetnek, gitározhatnak, hegedülhetnek, harmonikázhatnak. Ha nincs ilyen papírjuk, már ki is esnek a szórásból, mert a büntetés 10 ezer dinár. Esetleg kockáztathatok, hogy a lagzi idején nem lép be a terembe, sátorba egyetlen felügyelő sem… Ha van a zenészeknek engedélyük, akkor szerződést kötök velük. Ahogy illik, papíron, hitelesítve. A minimális összeg 1200 dinár fejenként. Meg erre megy még a 17%-os adó. Egy öttagú zenekar esetén ez 7500 dinár. Még véletlenül sem készpénzben adom oda nekik, hanem átutalom a folyószámlájukra… Gondolom, egy zenekar sem fog nekem ennyiért játszani... Ha nem kötök velük szerződést, és az ellenőrt nem elégíti ki a leves, a lakodalmi kaja vagy a dugipénz, akkor 20 ezertől 300 ezer dinárig terjedő büntetésre számíthatok.  A termet is bezárhatják, ahol a lagzit tartottuk, és a tulajdonosa is pénzbírságot kaphat. Vagy még a sátort is elkobozhatják???
        Ez a törvény vonatkozik mindenféle falunapi ünnepségre, születésnapokra, keresztelőkre, búcsúra is. Szórakozóhelyek tulajdonosaira, akiknél esténként fellépők szórakoztatják a vendégeket. Mindenre, ahol zenészek, énekesek lépnek fel. Nem lesz tovább feketézés, zsebbe az eurók… Ez normális országokban eddig is így működött, de nálunk nem hiszem, hogy bárki is szerződést kötött volna a szintissel, aki a gyereke keresztelőjén szórakoztatta a vendégeket... 
          Hogy mennyire veszik majd ezt komolyan az illetékesek, sosem lehet tudni. Ha figyelembe vesszük, hogy az államkasszát tölteni kell, kell a pénz a szendvicsekre, akkor nagyon is valószínű, hogy váratlan vendégeink is lesznek a lagziban…

        Sírva vigad a magyar… 

2017. augusztus 12., szombat

A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL RENDELKEZŐK NEM LEHETNEK HIVATÁSOS TŰZOLTÓK?

        A szerbiai Belügyminisztérium pályázatot hirdetett egy alapképzésre. 19-30 éves fiatalok jelentkezhetnek, olyanok, akik szeretnének a tűzoltó- és mentőegységek soraiba tartozni. A pályázati dokumentációt a közzététel napjától számított 30 napon belül kell benyújtani a jelölt lakóhelyén lévő rendőrállomáson – közölte az N1 televízió.
        A pályázat a Belügyminisztérium honlapján található. Két osztályt indítanak, összesen 100 érdeklődő végezheti el a képzést. Területek szerint is felosztották, hogy melyik egységbe, hány jelentkezőt fogadnak. А zentai, csókai, törökkanizsai és kúlai egységben 1, a bácskossuthfalviban 2, az adai,  magyarkanizsai és kishegyesi egységben 3, az újvidékiben pedig 16 arra alkalmas egyén kezdheti meg a felkészülést.
        Akit érdekelnek a feltételek, a szabályzat, a szükséges dokumentáció, az megtekintheti ITT. Amennyiben a jelölt sikeresen elvégzi a tanfolyamot, lehetősége lesz munkába is állnia, hivatásos tűzoltó lehet.
        Én csak egy dologra figyeltem fel: kettős állampolgárok nem jelentkezhetnek!


        2011-ben Ivica Dačić volt a szerb belügyminiszter. Akkor azt mondta, hogy a kettős állampolgárok nem tartozhatnak a szerb rendőrség állományához. A VMSZ elnöke azonnal reagált, hogy ez alkotmányellenes, a kettős állampolgárság nem lehet akadálya annak, hogy valaki rendőr, katonatiszt, ügyész legyen.
        2016 januárjában már Nebojša Stefanović a belügyminiszter. Egy rendkívüli parlamenti ülésen szerepelt a rendőrségi törvény kapcsán a VMSZ által benyújtott módosítási indítvány is. Pásztor Bálint a következőt nyilatkozta a Magyar Szónak 2016. január 23-án:


        A hivatásos tűzoltókkal mi a helyzet? Egy Szerbiában élő, magyar állampolgársággal is rendelkező magyar anyanyelvű ember, magyarok által lakott településen nem olthatja a tüzet?